Innovációs mintamegoldások a kkv-k számára
2022.10.27.

Szabadon tanulmányozható ipari mintaalkalmazásokat adott át a Delta Technologies öt hazai termelővállalat számára

Nyilvános esemény keretében ismertette a Delta csoport a hazai kkv környezetre adaptált IPAR 4.0 és digitalizációs mintaprojektjeit. Az IFKA Korszerű Vállalati Technológiai Mintaprogram keretében öt, egymástól eltérő ágazatban működő vállalat valós környezetébe illesztett megoldások célja, hogy a hazai kkv szektor számára szabadon tanulmányozható, példaértékű projektek legyenek elérhetőek. A nagyvállalati lehetőségektől és környezeti körülményektől lényegesen eltérő hazai kis- és közepes termelő vállalatok számára mindeddig kevés adaptálható innováció született. A Delta csoport által átadott, összesen 511 millió forintos beruházási értékű megoldásokkal a kis és közepes méretű szektorban tevékenykedő vállalatok figyelmét kívánja felhívni az elérhető fejlesztési lehetőségekre.

A Technológiai és Innovációs Minisztériumhoz tartozó IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. által kiírt Korszerű Vállalati Technológiai Mintaprogram projektzáró eseményeként a Delta csoport ismertette a nyilvánosság számára a programon belül megvalósult mintaprojekteket, amelyet Dr. Solymár Károly Balázs helyettes államtitkár úr nyitott meg a szakmai közönség számára. A 2022-ben megkezdett, összesen 511 millió forintos beruházási értékű program célja, hogy olyan működő, termelési környezetre adaptált mintamegoldások létrehozása, amelyek a hazai kkv-k számára szabadon tanulmányozhatók és alkalmasak a későbbi tudás- és technológiatranszfer lehetőségekre.

„A hazai kkv-k sajátosságainak megfelelő, releváns ipar 4.0-ás megoldások mindeddig nem nagyon voltak elérhetőek. Az általunk létrehozott projektek ezen az állapoton kívánnak változtatni, azáltal, hogy a kkv szintre hozzuk a nagyipari megoldásokat. Az ismertetett példák arról szólnak, hogy igenis lehet a kkv-k számára fejlesztési koncepció keretében kidolgozott, egyedi terepi környezetre adaptált, megfelelően skálázható és egyszerűen üzemeltethető digitalizációs megoldásokat előállítani. Rendszerintegrátori háttérrel ebben vagyunk partnerei a hazai termelő vállalatoknak. A szektor iránti elkötelezettségünket mutatja az is, hogy az átadott innovációk műszaki koncepciói mind a nagy gyárleállások covid időszakában születtek, a Delta munkatársai ugyanis ezalatt is folyamatosan dolgoztak a projekteken.”

– mondta Vidra László, Delta Systems ügyvezető igazgatója.

A Delta által létrehozott egyedi megoldásokban az 5G kommunikációs hálózatot a Yettel és a Nokia biztosította, az érzékelés és gépi látást biztosító ipari szoftverek és mesterséges intelligencia megoldások beszállítója az IBM Magyarország, a terepi érzékelőket pedig a SICK Sensor Intelligence, a világ piacvezető intelligens szenzorgyártója szállította.

Gépi látás az Uniholz Kft.-nek

Uniholz Kft. elsősorban acéltermékeket és építőipari anyagokat kínál.

A Delta egy könnyen kezelhető, terepi alkalmazású mesterséges intelligenciával megtámogatott Ipar 4.0 megoldást dolgozott ki közösen a céggel. A rendszer egy telefonnal elkészített felvételen automatikusan lefutó vizsgáló és számláló algoritmus útján, anyagmozgatási igény nélkül ad pontos képet az árukészletről. Az adott műszaki és informatikai környezetet nem megváltoztató, valamint speciális kamerarendszert sem igénylő megoldás pontosabb áruátvételt, ezáltal pontosabb és gyorsabb elszámolást, valamint készletnyilvántartást tesz lehetővé. A beérkező áruk átvétele, időszaki leltár jelentősen felgyorsul, illetve pontosodik a rendszer használatával. A folyamatos használat mellett keletkező képállomány pedig az algoritmusok folyamatos finomítására is lehetőséget ad, így hozva létre az Uniholz környezetében folyamatosan hibatűrőbbé és ügyesebbé váló képi ellenőrzés és leltárazás Ipar 4.0-ás megoldását. A megoldás megtekinthető az Uniholz Kft hajdúnánási telephelyén.

Optimalizált árukövetés és szállítástervezés húsipari vállalatnak – Nagykun-Hús Kft.

A sertésfeldolgozó és húsipari készterméket gyártó vállalat számára speciális, élelmiszeripari környezetben működő félkész áru gyáron belüli követésére alkalmas RFID (rádióhullám alapú azonosító) alapú rendszer épült ki.

A rendszer révén az árufeldolgozási folyamatokat, méréseket, áthaladási pontokat követve elhelyezett RFID kapuk a termék/áru áthaladását időbélyeggel regisztrálják. Az időbélyeg lehetővé tesz egyéb feladatokat is, például a mérések központi összefűzését vagy a mérlegállomás teljes automatizmusát. A termék/áru üzemen és hűtőházon belüli haladásakor, valamint kitároláskor is regisztrálásra kerül. A munkaerő felszabadítása mellett a rendszer feladata a termék-, árunyilvántartási, leltári hibák minimalizálása azáltal, hogy pontosan meg tudja mondani, melyik áru az üzem mely környezetén haladt át, vagy tartózkodik, mivel érintkezhetett, így a folyamatok pontos digitalizálása nyomán teljes visszakövethetőség valósul meg üzemen belül, az élő sertés átvételétől a termék kiadásáig. Az átadott árukövető rendszerhez a végtermék optimalizált kiszállítását megtervező, emberi hibákat kiszűrő, öntanuló alrendszer kapcsolódik. A matematikai algoritmusokra és mesterséges intelligenciára épülő, hálózattervezésen alapuló megoldással szembeni követelmény az ideális áruszállítási útvonalak könnyű és automatikusan tervezhetősége, a szállítójárművek szállítási paramétereivel összehangolt szállítási tervek optimalizálása volt. A megoldással a folyamatosan változó és növekvő rendelésállomány, az utolsó pillanatban beeső kiszállítási igények pontosan és precízen, az optimális szállítási útvonalakat kiszámolva teljesítheti a cég minimalizálva az ehhez szükséges költségeit. A fejlesztés illeszkedett a vállalat elmúlt években elhatározott jelentős technológiai és higiéniai fejlesztési tervébe. A Delta által létrehozott megoldás megtekinthető a Nagykun-Hús Kft kunhegyesi üzemében.

Terményminőség szenzoros védelme – Matyó Agrártermelő Zrt.

A többek között gabona- és takarmánytermesztéssel foglalkozó vállalat számára speciális, robbanásveszélyes környezetben megvalósított szenzoros érzékelés, valamint a szenzoradatok összegyűjtésére alkalmas központi monitoring rendszer került kiépítésre, a gabonasilókban lévő termény állapotának gépi megfigyelése és állapotváltozásának előrejelzése céljából. A tárolókban telepített szenzorok terményspecifikus módon jelzik a betárolt gabona mennyiségét, hőmérsékletét, páratartalmát, valamint az ezekben bekövetkező változások mértékét. Az adatfeldolgozó algoritmus ezt kiegészítően lehetőséget ad a személyzetnek a kontrollra, valamint az adatok által jelzettek alapján való folyamati beavatkozásra. A szenzoradatokat a telep több berendezésének működésével összevezetve a működéshez kapcsolódó költségek pontosabban kerülnek számításara. Az emberi hiba kizárására épülő megoldással szemben támasztott egyik követelmény a könnyű tovább fejleszthetőség, további silókban, tárolókban kihelyezett újabb szenzorok és alrendszerek integrálhatósága volt az üzemeltetéssel foglalkozó személyzet és szakemberek munkájának bonyolítása vagy bővítése nélkül..

Önjáró robottal végzett intralogisztikai megoldás – Arbot Mechatronikai Kft.

A mechatronikai és integrált termékek tervezésével, gépészeti kivitelezéssel, vezérlési és programozási feladataival, valamint elektronikai eszközök tesztelésével foglalkozó vállalat számára 5G-s robotplatform megoldás készült, mellyel egyszerűbbé vált a belső- és félkészáru, valamint a göngyöleg mozgatása. Az ügyfél meglévő folyamataihoz és igényeihez könnyen illeszkedő, egyedi tervezésű és kivitelezésű anyagmozgató rendszerrel biztonságos automatikus szállítás, le- és felpakolási pontok optimalizálása került megoldásra, emellett a kezelők hatékonyság-riportokokat kapnak a robot működéséről. A megmunkált félkész vagy kész termékek haladása nyomonkövethetővé vált, a gépkezelő szakemberek teljes munkaidejüket szaktudásuk felhasználására fordíthatják, míg az alkatrészek vagy alapanyagok mozgatását autonóm robot végzi.A robot szűk területen is hatékonyan és kiemelkedő biztonsági paraméterekkel közlekedik, mindemellett nincs szüksége mágnescsíkos útvonalakra sem. A megoldás megtekinthető a vállalat nemesvámosi üzemében.

Robotmegoldások ipari környezetben – PGB Engineering Kft.

A mérő és ellenőrző rendszerekkel, valamint autóipari és biztonságtechnikai termékek beszállításával foglalkozó vállalat számára klasszikus ipari, valamint egy kollaboratív robotmegoldás került ötvözésre, mely révén automata munkavégzésre képes robot született. A robot feladata rendezetlen, ömlesztett áru önálló módon történő kipakolása dobozból szalagra, valamint a szalagpályán menet vagy a végpozícióban lévő áru darabfelvétele, valamint minőségellenőrzése.. A megoldás kiemelt előnye, hogy konténeres kivitelben valósult meg, azaz szállítható, ami a könnyű mozgatást és új helyen való munkafázisba történő könnyű illeszthetőséget biztosítja, amennyiben időszakos igényt kell kiszolgálni az ország bármely termelő vállalatában. A robotmegoldás megtekinthető a vállalat budapesti telephelyén.

Az esemény során ügyféldíjban részesül valamennyi érintett vállalat.

Emellett a KKV ipari digitalizációs mintaprogramban való kiválóságért díjazásban részesült a gyártó oldalról Brickz Technologies Hungary Kft., Yettel Magyarország Zrt., Nokia Solutions and Networks, IBM Magyarországi Kft., Control Pro Kft és a GrainMonitor Kft.

Általános jelentkezés

[contact-form-7 id="239014"]

Kérdése van?

Írjon nekünk!

Popup

Formátum: 063012345678

GDPR